Társasági és cégjogi ügyek

Cégjogi szolgáltatások

Irodánk széles körben biztosít ügyfelei számára erre vonatkozó megbízás alapján társasági jogi ügyekben való képviseletet cégalapítás, módosítás és megszüntetés területén. A társasági iratok elkészítése, annak ellenjegyzése, valamint az illetékes cégbíróságra történő beadása ügyvédi feladat, mely során a fenti ügycsoportba tartozó ügyekben teljeskörű ügyintézést biztosítunk.


Gazdasági társaságok

Irodánk vállalja gazdasági társaságok alapító okiratainak elkészítését, valamint az illetékes cégbíróság előtti bejegyzési eljárásokban való jogi képviseletet.
Amennyiben egy működő gazdasági társaság adataiban változás következik be, ezeket a változásokat is be kell jelenteni az illetékes cégbírósághoz és az erre vonatkozó iratokat is el kell készíteni.

Gyakori példaként említhető a székhely megváltoztatása, a törzstőke felemelése, leszállítása, üzletrész bevonása, adásvétele vagy akár a társaság nevének megváltozása, új tagok belépése, mely esetekben el kell készíteni a társaság létesítő okiratának módosítását és az ahhoz járulékosan kapcsolódó jogi dokumentumokat is, ezt követően pedig gondoskodni kell arról, hogy az illetékes cégbíróság előtt is bejelentsük a változásokat.

Fontos kiemelni azt, hogy a cégeljárásokban az ügyvédi képviselet kötelező, amennyiben tehát a társaság adataiban változás következik be, erre vonatkozó megbízás keretében elkészítjük a társaság módosító okiratait és változás bejegyzési eljárás keretében az illetékes cégbíróság előtt kérjük az adatok átvezetését a cégnyilvántartásban.
Irodánk teljeskörű jogi képviseletet nyújt a gazdasági társaságok megszüntetésével kapcsolatos eljárásokban is, ilyen eljárások lehetnek a felszámolási eljárás, végelszámolás, egyszerűsített végelszámolás. A cégügyek közös jellemzői, hogy azok elektronikus úton intézhetők, az elektronikus cégeljárás szabályai szerint.
Amennyiben cégügyekkel kapcsolatosan keres ügyvédi képviseletet, hívja Irodánkat és kérjen időpontot személyes konzultációra, ahol a konkrét részleteket és ügymenetet átbeszéljük és további felvilágosítást adunk az Ön számára.

Közérdekű nyugdíjas szövetkezetek

Irodánk teljeskörű jogi képviseletet biztosít közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létesítő és módosító okiratainak elkészítésében, ellenjegyzésében, illetve az illetékes cégbíróság előtti bejegyzési, és változásbejegyzési eljárásban.

Irodánk specializálódott ezen társasági formák alapítására, mely eredményeképpen jól szervezhető gyors munkavégzés valósul meg. Erre irányuló megbízás esetén a közérdekű nyugdíjas szövetkezet működésében is tudunk jogi segítséget nyújtani, közreműködünk abban, hogy a megfelelő jogi tartalommal a közérdekű nyugdíjas szövetkezet tagjait fogadó szerv és a szövetkezet közötti egyedi szerződéseket és egyéb okiratokat elkészítsük.

Amennyiben cégügyekkel kapcsolatosan keres ügyvédi képviseletet, hívja Irodánkat és kérjen időpontot személyes konzultációra, ahol a konkrét részleteket és ügymenetet átbeszéljük és további felvilágosítást adunk az Ön számára.

Egyesületek

Irodánk erre vonatkozó megbízás esetén elkészíti az egyesületek létesítő okiratát és elvégzi az egyesületek nyilvántartásba vételével kapcsolatos jogi képviselői feladatokat.

Igény szerint ellátjuk az egyesületek tevékenységi köréhez tartozó jogi feladatokat, szerződések, okiratok elkészítését is. Amennyiben kérdése van, hívja Irodánkat és kérjen időpontot személyes konzultációra, ahol a konkrét részleteket és ügymenetet átbeszéljük és
további felvilágosítást adunk az Ön számára.

Kérdése, társasági és cégjogi problémája van? Hívjon bizalommal!
+36 30 837 07 55